Megállapodást írt alá a Magyar Vöröskereszt az Amerikai Ház Alapítvánnyal, mely szervezet finanszírozása révén újabb kétszáz BAZ megyei rászoruló nagycsaládos napi ellátását egészítik ki, tejjel, kenyérrel. Az év végéig szóló megállapodás szerint, mintegy 35 millió Ft értékű élelmiszert osztanak ki Borsod-Abaúj-Zemplén megye gazdasági válsággal és katasztrófa sújtotta térségében. Az Amerikai Ház Alapítvány Gyerekszáj programját, a Magyar Vöröskereszt megyei szervezetének önkénteseivel bonyolítják le helyi önkormányzat együttműködésével.
Január 25-én, kedden a Magyar Vöröskereszt megállapodást írt alá az Amerikai Ház Alapítvánnyal, mely alapján 200 rászoruló család napi betevőjét két liter tejjel és egy kilogramm kenyérrel egészítik ki. A „Gyerekszáj programot” teljes egészében az Amerikai Ház Alapítvány finanszírozza, amely közvetlenül, a térségben működő sütödéktől, tejipari vállalattal szerződött, ezzel is támogatva a helyi munkaerőpiacot. A programot a Vöröskereszt megyei szervezetének encsi irodájából irányítják, a megye szervezet részéről a 35 millió értékű megállapodást Molnár Józsefné írta alá. A program több települést érint, így az Encs, Abaújdevecser, Forró, Csobád, Halmaj, Ináncs, Hernádszentandrás, Méra, Szalaszend, Novajidrány önkormányzatok bevonásával készült el a segélyezettek listája.








